Térítésmentes önkéntes segítő képzés Egerben
A Béthel Alapítvány együttműködésbena Heves Megyei Önkéntes Centrummal 2010. augusztus 12-15. között térítésmentes önkéntes segítő képzést szervez Egerben.
Várjuk mindazoknak az észak-magyarországi és észak-alföldi lakosoknak a jelentkezését, akik éreznek magukban kedvet, erőt és elhivatottságot mások segítésére, és szabadidejükben szívesen nyújtanak támogatást rászoruló embertársaik számára.
A jelentkezők a négynapos napos képzés során
- megismerkedhetnek az önkéntességgel és azon belül a Kapu Programmal,
- fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyekkel hatékony önkéntes segítővé válhatnak, és jobban megismerhetik önmagukat,
- betekintést nyerhetnek, és védett körülmények között kipróbálhatják a segítségnyújtás folyamatát.
A képzés nem csupán előadások sorozata; játékokat, kérdőíveket és más képzési módszereket is felhasználunk.
A tréningen elsajátítható minden, ami szükséges ahhoz, hogy valaki tökéletes önkéntessé váljon.
A képzésen résztvevők számára ebédet térítésmentesen biztosítunk.
A képzésen résztvevők oklevelet kapnak, amelynek átadására a Parlamentben ünnepélyes keretek között kerül sor 2010. október 1-jén, az Idősek Világnapján.
Jelentkezési határidő: augusztus 5. (csütörtök)
Jelentkezési lap letölthető itt. (vagy az oldal alján)
A képzés helyszíne és a jelentkezési lap visszaküldési címe:
Heves Megyei Önkéntes Centrum
Cím: 3300 Eger, Klapka u. 9.
Tel: 36/515-133; Fax: 36/311-075
E-mail: hevesmegye@voroskereszt.hu
Kapcsolattartó: Gortva József
A képzés megvalósulását a PROGRESS Közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007-2013) támogatja.
Tájékoztató - Kapu Önkéntes Segítő Szolgálat
Mi a Kapu Program?
A Kapu Program egy lakóközösségi alapon szerveződő, a generációk közötti együttműködést elősegítő önkéntes segítő szolgálat. A szolgálat a szociális és egészségügyi ellátórendszer mellett, annak szolgáltatásait kiegészítve működik és nyújt térítésmentes segítséget azoknak a rászoruló (pl.: idős kora miatt az önellátásában korlátozott, vagy mozgásában korlátozott; gyermeküket egyedül nevelő szülők; tanulási nehézséggel rendelkező diákok, stb.) személyeknek, akik nyitottak a segítség igénybevételére.
Mit jelent az „önkéntes segítő szolgálat”?
A szolgálatot végző önkéntesek (akik lehetnek diákok, aktív vagy inaktív felnőttek, rokkant nyugdíjasok, nyugdíjasok, stb.) szakképesítéshez kötött, vagy szakképesítéshez nem kötött segítséget nyújtanak idős és fiatal segítségére szoruló embereknek. Tevékenységük azt a területet fedi le, amire a hivatalos gondozó szolgálatnak nincs kapacitása. Az önkéntesek segítenek, például:
- Hivatalos ügyek intézésében
- Felolvasásban
- Bevásárlásban
- Takarításban
- Beszélgetésben
- Gyermekfelügyeletben
- Korrepetálásban
- Kerti munkában
- Gyógyszerkiváltásban
- Családi kapcsolatok erősítésében, stb.,
Hogyan lehet valaki Kapu önkéntes?
A programban bárki részt vehet,
- aki érez magában elhivatottságot a bajba jutott emberek segítéséhez,
- aki szabadidejének egy részét szívesen fordítja segítségnyújtásra,
- aki szeretne új készségeket tanulni, az érdeklődési körét tágítani,
- aki szeretne új ismerősökre, barátokra szert tenni,
- aki szeretne munkatapasztalatot vagy egyszerűen csak élettapasztalatot gyűjteni.
Azok részére, akik önkéntesnek jelentkeznek, a Béthel Alapítvány 40 órás, ingyenes tréninggel nyújt segítséget a gyakorlati jártasságok elsajátításához.
A Kapu Programról további részletek iránt érdeklődhet az alábbi elérhetőségeken:
Béthel Alapítvány
Tel: 66/440-745, 70/422-6293,
E-mail: gyseres@strobeth.hu
Kapcsolattartó: Seres Gyöngyi
A képzés megvalósulását a PROGRESS Közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007-2013) támogatja.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| KAPUjelentkezesi_kapu_onkentes_kepzes_eger.pdf | 100.5 KB |
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
admin, h, 2010-07-26 11:07






